A tájökológia az abiotikus, illetve biotikus környezet és az ökoszisztémák közötti kapcsolatot tanulmányozza. Az abiotikus és biotikus környezetet földrajzi szempontok szerint minősíti: egy területen található természetes (leginkább növényzeti) és mesterséges borítástípusok foltmintázatainak szempontjából. Valamely élőlényközösség vagy fajok tér- és időbeli pontmintázatait az abiotikus, illetve biotikus környezetben fellelhető mintázatok segítségével igyekszik magyarázni. Továbbá megoldásokat keres természetvédelmi és tájhasználati problémákra.
A rendszerszintű tudományok egyik interdiszciplináris területeként a tájökológia integrálja a biofizikai és analitikus megközelítéseket a humanista és holisztikus perspektívákkal, a természettudományok és a társadalomtudományok kapcsolata is jellemzi.
A tájak térben heterogén földrajzi területek, amelyek különböző kölcsönhatásokkal jellemezhető foltokból és ökoszisztémákból állnak. A tájak magukba foglalják a természetes földi és vízi rendszereket, mint amilyenek például az erdők, gyepek és tavak, valamint az ember által uralt környezeteket is, beleértve a mezőgazdasági és városi területeket.
A tájökológia középpontjában a minta, a folyamat és a skála közötti kapcsolat van. A széleskörű ökológiai és környezeti kérdésekre fókuszál. Ezek szükségessé teszik a biofizikai és a társadalmi-gazdasági tudományok összekapcsolását. A tájökológia legfontosabb kutatási témái közé tartoznak a táj-mozaikok ökológiai folyamatai, a tájhasználat és ennek dinamikája, valamint a táj megőrzése és fenntarthatósága.
A tantárgy előadásainak keretén belül áttanulmányozzuk a Turner et al. (2001) jegyzetet.
A gyakorlatokon a QGIS és R szoftverek segítségével tájökológiai elemzéseket végzünk.
Gyakorlaton vizsgált témák:
1. Fajszám-terület összefüggés (terepen)
2. Szigetbiogeográfiai modell (terepen)
3. Kompetitív kizárás elv (laborban)
4. Köztes zavarás hipotézis (terepen)
5. Avar minták ízeltlábú fajdiverzitásának összehasonlítása (terepen)
6. Populációméret-becsléses módszerek (laborban)
Terepkiszállások:
Hója – találkozó a Falu-múzeum bejáratánál
Hajtás-völgy – találkozó a Dónáth út végénél (pontosabban utolsó penge tömbházak).
Szénafüvek – találkozó a Real melletti Zöld békánál.
Formai követelmények a beszámolók elkészítéséhez:
A4-es oldal; 2,5 cm-es margók; 1,5-ös sorköz; Times New Roman 12-es betűméret; tagolás: cím, szerzők, bevezető, anyag és módszer, eredmények, következtetések, irodalomjegyzék.
http://fbe.am/g6g
http://fbe.am/gjm Meszaros-Komives-Nagy-Zelina-Farkas(taxis)