A rózsagubacsdarazsak (Diplolepis sp. és Liebelia sp.) hártyásszárnyú rovarok, rendszertanilag a gubacsdarazsak (Hymenoptera: Cynipoidea: Cynipidae) családjába tartoznak. Különböző vadon élő rózsa fajokon okoznak gubacsokat. A nyugat palearktikumban 6 fajukat ismerjük. Ezek közül leggyakrabban a Diplolepis rosae gubacsaival találkozhatunk (videó). Tekintettel a felszíni struktúrájára nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük a fajt magyarul borzas rózsagubacsnak. A hozzá hasonló, azonban felszíni struktúrájában tőle jelentősen eltérő D. mayri ugyanazokon a gazdaegyedeken is előfordulhat. Ez utóbbi faj gubacsainak felszínét tüskék borítják, ezért nevezhetjük őt tüskés rózsagubacsnak.

Egyéb rózsagubacsdarázs fajok a D. spinosissimae, melyet tömlő vagy párnás gubacsszerkezete alapján párnás rózsagubacsnak is nevezhetünk. Egy másik, rózsagubacsot okozó faj a D. nervosa, melynek golyó vagy gyöngy alakú gubacsai felszínén széles alapú tövisek vagy apró rücskök találhatók. Ezért találó esetében a tüskés gyöngygubacs elnevezés. A D. eglanteriae (videó) gubacsa szintén golyó- vagy gyöngyszerű, felszíne sosem rücskös vagy tövises, színe lehet sárga vagy piros. Előbbi tulajdonságai alapján gyöngygubacsnak nevezhetjük. A  D. fructuum faj délkelet-európai és kis-ázsiai elterjedésű, Törökországban és a Fekete-tenger keleti partján lehet vele találkozni. Az áltermésben található magvakban képződnek a kamrák, melyek növekedésük következtében szétfeszítik az áltermést mintegy kifordítva annak belsejét. Esetében a rózsa termésgubacsa elnevezés találó.

A rózsagubacsokat a kamrák száma alapján két csoportba sorolhatjuk: egykamrás gubacsokra, illetve többkamrás gubacsokra. Jellegzetesen egykamrás gubacsokat okoz a D. nervosa és a D. eglanteriae. Többkamrás gubacsokat okoznak a D. spinosissimae, D. rosae, D. mayri és a D. fructuum.

A rózsagubacsokban nem csupán a rózsagubacsdarázs (nőstény imágó alább – bal) lárvája, hanem több parazitoid faj lárvája is fejlődhet. Ezek lárvái elsődlegesen a rózsagubacsdarázs  lárváinak ragadozói, azonban egymás ragadozói is lehetnek. Ilyen pl. a Torymus bedeguaris faj (nősténye az alábbi képeken – középső) vagy a Glyphomerus stigma (nősténye az alábbi képen – jobb oldal) is.

Más parazitoid fajok a közösségből: Pteromalus bedeguaris (nőstény, alább – felül), Orthopelma mediator (nőstény, alább – középen), Exeristes roborator (nőstény, alább – alul).

A parazitoidokon túl a közösségben más, a gubacsdarazsak családsorozatába tartozó ún. társbérlő faj is előfordul, ez a Periclistus brandtii (nősténye alább balra). A társbérlő faj gubacsképzési képességei csupán arra korlátozódnak, hogy egy, már beindult gubacsképződést eltérítsen, ugyanis, a lárvái a már meglévő kamrákban újakat hoznak létre. Egy gubacsdarázs kamrában akár 5-6 kisebb kamra is kifejlődhet.

A párnás rózsagubacsdarázs (D. spinosissimae) (nősténye látható feljebb középen) gubacsaiban, úgyszintén nem csak a gubacsokozó lárvái, hanem különböző parazitoid fajok lárvái is kifejlődhetnek. Hasonlóképpen a párnás rózsagubacshoz a gyöngygubacsdarázs (D. eglanteriae)  gubacsaiban is jelen vannak különböző parazitoid fajok, sőt az egyik társbérlő faj, a Periclistus caninae is előfordulhat apró kamráiban. Az egyik legkisebb testmérettel rendelkező faj a közösségben a Stepanovia eurytomae karcsú fémfürkész (nősténye látható feljebb jobbra), amely általában tömegesen táplálkozik a gazdalárvákban.

A tüskés gyöngygubacsdarázs (Diplolepis nervosa) gubacsaiban (nősténye feljebb baloldalt, mellette gubacsa) is fejlődhetnek parazitoidok (pl. a Torymus microstigma). A Diplolepis japonica keleti elterjedésű faj, előfordul Japánban, Kína keleti partvidékén és az Orosz Federáció Primorszk vídékén.

A gyöngygubacsdarázs (D. eglanteriae) angol neve “smooth rose pea gall“, gubacsai abban térnek el a tüskés gyöngygubacsoktól, hogy felszínük tüskék nélküli, sima; azonban időnként a sima felszínt barázdák ráncolhatják.